Világosan emlékszem arra a szombat délelőttre, amit általános iskolásként szokás szerint szüleim delikátesz boltjában töltöttem a Jászai Mari téren. Már akkor is szerettem a friss kenyér illatát, s így leginkább a kenyerespult mögött bújtam meg, s csak akkor jöttem elő a régi fából készült nehéz asztal mögül, ha épp valakinek ki kellett számolni 5-10 zsömlét egy nagy papírzacskóban.
Egyszercsak egy furcsa alak lépett a boltba, ma is előttem van jellegzetes szemüvegkerete, melyen át kutató tekintettel pásztázta a felvágottakat. Talán 4 zsemlét, és 15 deka sonkát kért, ami végül 13 lett, s én apukám helyett kapásból rávágtam a fizetendő összeget, hisz szorozni és összeadni már akkor is villámgyorsan tudtam, s szívesen csillogtattam tudásom mások előtt.
- Nicsak fiatalember, milyen gyorsan számol - mondta ő.
- Igen igen, most volt matematika versenyen is, ő lett az iskolai ezüstérmes - mondta apukám
- Hmmm, érdekes. És szereti az érdekes problémákat, találós kérdéseket?
- Persze - vágtam rá gyorsan.
- Rendben- mondta ő, fizetett, és kiment az üzletből.
10 perc múlva egy félbehajtott A3-aspapírral tért vissza, rajta volt 25 feladat.
- Ha meg tud oldani 10-et, hívjon fel, itt lakom a szomszédban, megbeszéljük a megoldásokat.
Egész hétvégémet és a következő hetemet a feladatokkal töltöttem. Emlékszem, hogy akkor még úgy hittem, minden kiszámolható, egyszerűen le kell ülni, és "kiszorozni". A hackerek ezt ma "brute force" támadásnak hívják. Ne gondolkodj, csak csináld, és előbb-utóbb sikerül. Persze nem sikerült se előbb se utóbb. A kezdeti cél, hogy 20 feladat alatt meg sem állok, hamar füstbe ment, és végül épp hogy összekapartam azt a 11-12 feladatot, amivel úgy ahogy megküzdöttem.
Az egyikre ma is emlékszem: van egy teli pohár cukrunk és egy teli pohár kakaóporunk. Fogunk egy teáskanalat, kiveszünk a cukorból egy kanállal és alaposan összekeverjük a kakaóporral. Majd ebből a keverékből kiveszünk egy teáskanálnyit,és visszatesszük a cukorba. A végén több cukor van a kakaóban, vagy több kakaó a cukorban?
Szóval a következő hétvégén, mielőtt megint a Jászai térre indultam, felhívtam a tanár urat, hogy készen is lennék, szívesen elárulom a megoldásokat. Pozsonyi úti lakásában hatalmas könyvespolcok fogadtak. De nemcsak a szekrényekben voltak könyvek: az asztalokon, a földön a székeken mindenhol-mindenhol könyvek álltak némelyik katonás rendben, némelyik csak úgy odavetve, mintha épp egy fontos telefon szakította volna félbe az olvasását.
Nekikezdtem a feladatmegoldások bemutatásának, és hozzászólásiból, kérdéseiből hamar kiderült számomra, hogy a matematika sokkal szebb, mint képzeltem, és nem a számok rideg világa uralja, hanem a képzelet határtalan szárnyalása melyet a logika csodálatos kerítése szegélyez.
Ezután részt vettem a hétvégi matektáborokon, melyeken Pósa Lajos ezt a csodavilágot mutatta be nekünk, megtanított elmélkedni, gondolkozni, érvelni. A táborokban általában 20 nagyjából egykorú fiatal volt jelen az ország minden pontjáról, s közösen oldottunk meg érdekesebbnél érdekesebb feladatokat, melyből sokra még ma is emlékszem.
Néhány matektáboros társamat később viszontláttam az életben: egy srácot egy Shelles assesment centeren, míg egy másikat a pesti utcán szúrtam ki. Nem biztos, hogy emlékszünk egymás neveire, nem tudjuk kit hova sodort az élet. De hogy valami csodát kaptunk, mely egész életünkre hatással van, az biztos.
Pósa Lajos Tanár Úr: így felnőtt fejjel már tudom mit illik ilyenkor mondani: köszönöm szépen! és Gratulálok! Kívánok egészséget és további energiákat, hogy a következő generációk is kaphassanak abból, amit annak idején mi átéltünk!
Köszönjük!
0 megjegyzés:
Post a Comment