The band's visit (2007)

Kellemes vasárnap esti mozinak ígérkezett a "Zenekar látogatása"-ként magyarra fordított The Band's visit című izraeli film, amire egy jóbarátom hívta fel figyelmem. Mikor megkérdeztem, miről is szól, ő csak annyit válaszolt: nos történet nincs sok, de ez egy igazi "feel-good movie". Ha egy mondatban akarnám összefoglalni az egész filmet, akkor teljesen egyet kell, hogy értsek vele. Hisz történet nincs sok: egy egyiptomi rendőrzenekar vendégszereplésre érkezik Izraelbe, ám rossz buszra szállnak, s így rossz helyen kötnek ki rossz időben... vagy pont jó helyen jó időben?

A két ország őrült konfliktusoktól terhelt kapcsolatára és annak görbe tükörbe állítására épülő film azonban nemcsak arról szól, hogy az arabok és zsidók ugyanolyan emberek ugyanolyan problémákkal és ugyanolyan érzésekkel. Ennél számomra sokkal többet nyújtott. Azt meséli el ez a valódi modern mese csodás formában, ahogy a múlt burkából és annak terhei alól kilépő kisemberek tétován topogva egymás körül együtt álmodnak egy csodálatos békés estén.

A film szereplői megejtően kedvesek, esetlenek és mindezzel együtt végtelenül valóságos és szerethető figurák, s konfliktusaik annyira hétköznapiak, hogy óhatatlanul a játék részévé teszik a mozi nézőit...

A filmet mindenkinek ajánlom, s összesen egyvalakiknek nem fog tetszeni: a fegyvergyártóknak. Ugyanis egy ilyen vígjáték után az ember keblére ölelné az egész világot, és egészen világosan látja mennyire nevetséges is, mikor két ember bármilyen konfliktusát beszélgetés, zene vagy tánc helyett egy pisztollyal szeretné megoldani.

Ezért érdemes filmeket gyártani.

Ötös alá.

The Spaghetti Incident

A múlt héten Londonban töltöttem 2 napot (ismét csak kagylós munkaadóm jóvoltából). Ezúttal egy Lensbury nevű helyen laktunk (www.lensbury.com), ami egy gyönyörű, 1920ban épült étterem és szálloda, s ami mindezek mellett ma London egyik legmenőbb posh sportklubja.

Mivel igen korai géppel érkeztem, és a tárgyalás előtt egy órával már becsekkoltam a szállodai szobámba, valamint mivel londoni áprilistól szokatlanul igen-igen szép napos idő volt, gondoltam sétálok egyet, és körülnézek hova is vetett a sors ezen a kedd reggelen. Lensbury épülete London Teddington városrészében fexik. Ezt délnyugaton (gyengébbek kedvéért balra lent :) kell keresni a London térképeken, nem messze Richmondtól, St Margarets-től, vagy akár a Heathrow reptértől. A szálloda parkjának végében a Temze folyik, s számomra Londonban a Temze part melletti séta mindig kitűnő időtöltés (legyen ez akár a belvárosi South Bank walk, akár a Richmond közeli részek, vagy a Greenwich közeli folyókanyarok). Igazából , aki élt Londonban az méltán értetlenül nézi a magyar fővárost, ahol ahelyett, hogy elegáns éttermek, különleges üzletek és hangulatos kávézók lennének a főváros kettészelő folyó partján, füstokádó kamionok és siető autók foglalják azt el. Na mindegy, Londonban másként alakult a helyzet, és nekem egyik kedvenc kiránduló/sétálóhelyem lett a Temze partja.

Ahogy a napsütésben átsétáltam a kék gyaloghídon, figyelve a sokféle récét, mely a Temzének ezen a szakaszán él, előre örültem, hogy a Teddington Locknál ismét lehetőségem lesz megnézni néhány lakóhajót (pont olyat, amit akár Camden townban, akár Amsterdamban láthat az ember a csatornákon fel-alá hajókázni). Emellett még a reggeli angol napsütés is igen jókedvre derített (s el is küldtem egy-egy „I fuckin’ love England outdoors” sms-t néhány angol barátomnak), mikor hirtelen rájöttem. Egészen világos lett számomra mi is az időjárás és a időtöltéshez való hozzáállás összefüggése. Rögtön elárulom:

Az angolok ahhoz vannak ugye hozzászokva, hogy a folyamatos hosszú napsütés ritka vendég, s ezért ahogy kisüt a nap, kiszaladnak az otthonunkból, irodáikból és ellepik a parkokat. Viszont világosan megfigyelhető, hogy pár óra után elkezdik kényelmetlenül érezni magukat odakint. Hisz nincs mit csinálni. Ezért kitaláltak olyan furcsa sportokat, mint a krikett vagy a bowls, ami lehetőséget ad arra, hogy az esetleges hosszabb jóidejű periódusokat is átvészeljék odakint. Azonban „indoors” érzik igazán jól magukat. Minden jobbmódú angol elképesztően gyönyörű házban lakik, s otthonát biztos ami biztos 2-3 évente felújítja (s ezzel végtelen időt képes eltölteni lakberendezési és DIY boltokban). A legtöbb angol nő (és jónéhány férfi) imád főzni, a konyhájukban is órákat képesek naponta tölteni, minden különösebb erőlködés nélkül. Tehát teljesen világos, hogy megtanultak együtt élni azzal, hogy ritkán adatik meg a jóidő, és idejük nagy részét bent kell eltölteniük. Ezért amit bent csinálnak, arra a végletekig odafigyelnek, aprólékosan hajtják végre. Aznap Yorkshire puddingot vacsoráztam az étteremben. Annak, aki tudja mi ez, nem kell magyaráznom, hogy ennek a húsos főételnek csak a köretének elkészítése bő másfél óra….

Ezzel szemben nézzük meg azokat a népeket, akiknél a jóidő az uralkodó: nehéz olyan olasz receptet találni, aminek elkészítése 15 percnél tovább tartana. A görögök rádobnak egy halat a szénre, ráfacsarnak egy citromot, és ezt hívják főételnek. Max 15 perc és kész. Ez Angliában egy teázáshoz sem elég. Svédországban pedig valószínűleg ennyi ideig terítik az asztalt… merthogy van idejük.

A rosszidőben élő népeknek van idejük asztalt teríteni, lakást felújítani és minden nap hosszasan főzni. Az olaszoknak még arra sincs idejük, hogy egy autót rendesen megtervezzenek. Akinek volt már olasz kocsija, tudja miről beszélek. Kívülről szebbek, mint bármelyik más autó. Egy Alfa semmihez sem foghatóan gyönyörű. A Ferrari egy műremek. De ha az elektronika megtervezésére másfél percnél többet szánnak, akkor már sokat mondtam. Hisz nekik nincs idejük. Ugyanis várja őket a kinti napsütés. És nem jönnek zavarba, ha több, mint egy órán át süt a nap, legfeljebb hosszabban sziesztáznak…

Innentől fogva pedig igen egyszerűen megtalálhatjuk azt a helyet a földön, ahol boldogan élhetünk, és életünknek pont olyan tempója lesz, mint amilyet mi szeretnénk. Ha szeretünk odafigyelni a részletekre, ha szeretjük, hogy minden flottul intéződik és ha szeretünk nagyon belemerülni abba, amit éppen csinálunk, akkor az Európa (vagy USA) térképen minél északabbra kell keresnünk ideális lakhelyünket. Ha azonban „take it easy” hozzáállással túl tudjuk tenni magunkat azon, hogy semmi nem működik simán, hogy soha semmi nincs elintézve adott időben, de mindezekért cserébe állandóan süt a nap, akkor délre keresgéljünk. Nyilván felállítható egy képlet is, amivel bizonyos kérdések alapján pontosan belőhetjük lakhelyünk ideális földrajzi koordinátáit. A fentiek miatt azonban ezt egy Svédtől kell megkérdeznetek :)

Apple Hungary -> Epöl Hungari

Másfél évvel ezelőtt indították el Plasztik Józsiék az Apple Inc. üzletpolitikájának hadat üzenve a We Want Apple Hungary honlapot. (Ide kattintva megnézheted a kampány indítóbejegyzését) Ebben alapvetően 4 követelés támasztottak a cég vezetése felé:

1. Launch iTunes Store

2. Localize Mac OS X
3. Resolve out of stock problems
4. Standardize the Hungarian Apple homepage

Hatalmas online figyelem kísérte a kezdeményezést, az első 3 napban a Google Analytics szerint 38 szor kattintottak a lapjukra, csak a cupertinoi cégközpontból... Nagyon sok magyar blog és néhány egyéb médium is beszámolt a kezdeményezésről...

S mindez hiába...

Hiszen elég lett volna ha a srácok egyszerűen felmennek a világtérképre és beütik:

"Epöl, Hungary" s azon nyomban jött volna a találat:

Az igazat megvalva én is csak tegnap tudtam meg, hogy Epöl létezik Magyarországon. Pedig annyira nem is újdonság, hisz a krónikák már 1225-ben említik, s még ma is 610 honfitársunk éli ott vidáman életét...

Mindenestre egyben biztos vagyok: ha nem kagyló, hanem alma lenne a névjegykártyámon, nem gondolkoznék sokat, hová is szervezzem a következő sajtókonferenciát... :)

Egyébként Epöl, pontosan olyan, mint minden más magyar vidéki település: van benne Kossuth Lajos utca, Arany János utca és Petőfi tér (mondjuk sokkal több utca nincs is :), a honlapjuk könnyfakasztóan zseniális, az iskolát pedig Széchenyi után nevezték el.

Ha már erre jártok nézzétek meg Józsiék gerillamarketing-galériáját is, ahol valóban eszelős ötletek sorakoznak egymás hegyén-hátán

Éljen Epöl Hungari! - An Apple a day, keeps the doctor away! :)

Halloween: Hogyan készítsünk töklámpást?

Mikööly szuper-sikeres bejegyzése mintájára (Hogyan javítsuk meg szörfdeszkánkat?), következzen az év második valódi ismeretátadó blogbejegyzése:

Hogyan készítsünk Halloween tököt?
Az apropó pedig természetesen a hétvégi Halloween party, úgyhogy nem kell izgulni, az is ki fog derülni, hogyan buliztunk.


Tehát először: Da toolz, azaz a szükséges eszközök: egy tök, ami legyen magas, hibátlan héjú, szép narancssárga, és megálljon a talpán. Kell még egy vödör, egy recés nagykés, és egy sima kiskés, egy kanál, egy vízzel lemosható filctoll és egy gyertya.


Első lépés: a tökre a filctollal felrajzolunk 2 szemet (háromszög alakúakat), meg egy szájat.

A képen jóbarátom Szőllő esik neki tökének, úgyanis mire az első vendégek megérkeztek a házibuliba az én töklámpásom már a teraszon világított, s készítését nem örökítettem meg...

Miután megvan, mi szem-szájnak ingere, a következő lépés megskalpolni a tököt. A szemek felső vonala és a tökszára között félúton vágjunk egy kört, a kést pontosan sugárirányba tartva. Így biztosíthatjuk ugyanis, hogy szép szegélye lesz belül a skalpnak, ami meggátolja, hogy később beleessen a kivájt tökbe.

Skalpolás után következik a tök beljesének kivájása a kanállal. Itt törekedjünk arra, hogy minél egyenleteseben, és minél több húst vájjunk ki. Minél vékonyabb a héj, annál jobban dereng majd keresztül a gyertya fénye. Itt jön a vödör szerepe: ami a tökből kijön, beleugorhat a vödörbe.

A következő lépés a recés késsel a szemek és a száj kivágása. Mivel a késsel nehéz kanyarodni vágás közben, egyszerűsödik dolgunk, ha egyenesekkel határoltuk a Pumpkin King szemeit és száját...

Hoppá, készen is vagyunk. Első Halloween tökre Szőllő 27 perces körideje közepesnek mondható, kis tapasztalattal a folyamat 5-8 percre szorítható. Ő azt állítja azért volt ilyen lassú, mert folyamatosan beleszóltunk munkájába.... mi azt, hogy azért, mert közben elfogyott egy üveg Bacardi Gold :))

Tény, hogy gyönyörűek lettek

A nagy munka után szerencsére megérkeztek a lányok is a házibuliba, így a megvett kaja alapanyag is varázslatos módon elkészült, és végre megvacsorázhattunk... :)

Fél egy környékén pedig, mikor az új Carbonfools albumot már harmadszor tettem be a CD játékosba, elhatároztuk, hogy elindulunk partyzni. A lányok hallottak egy partyról a Toldi moziban, ahol néhány dokumentum filmet játszottak le, majd ezekről folyt beszélgetés, és állítolag még tánc is kinézett, bár elmondásuk szerint a hely jellemzően tele volt fiúval.

Én ennek ellenében egy megnyitó partyt tudtam felajánlani Buda legújabban helyén, a 4bro bisztróban, amiről tudtam, hogy a szervezősrácoknak köszönhetően szupersztár Dj-k lesznek, valamint jó eséllyel feltűnik elképesztő mennyiségű modellszépségű lány. Látszik tehát, hogy nagyon nehéz volt eldönteni, hova is menjünk. Ivánkó szinte már a pénzfeldobást javasolta, de végül valahogy mégiscsak lebeszéltük magunkat a dokumentumfilmekről...

Helyesen tettük. Taxiba vágtuk magunkat és 15 perc múlva már az évszázad partyján voltunk. Az immár 2 napja megnyílt 4bro bisztrónak mindössze egyetlen baja van: nem nekem jutott az eszembe megcsinálni. Ugyanis hibátlan. A környezet, a zene, az emberek. 4Bro is the new shit!

S ezenfelül pénteken is egy elképesztően jó szülinapi buliban voltam. Mi történt Mindenszentek hétvégéjén? A világ minden szentje Budapesten bulizott? A mikor a pénteki bulin a hibátlan mai zenék közé betettek egy Billy Idol számot rájöttem, hogy Billy a legkeményebb fickó az egész világon. Ő Axl Rose eggyel korbbi kiadása, viszont még ma is élvezhető koncerteket ad. Axl Rose után pedig nyilván nem születtet már valódi keménylegény rockzenész. Aki nem hiszi járjon utána...

A visszajelzés napja - The Global Feedback Day : 11.11

Ma este, amikor a google analytics beállításokat végeztem a vadiúj zsombi.com blogomon, arra gondoltam, hogy kiváncsiságból megnézem korábbi blogjaim (elsősorban persze az Ázsiai Kalandorok) hogyan muzsikálnak. Meglepve tapasztaltam, hogy októberben több, mint 40 látogatója volt e korábbi alkotásomnak, pedig ahhoz a bloghoz új tartalom február óta nem készült.
Azóta belinkelték a blogot az lap.hu ázsia rovatába, számtalan más utazóblogba, és októberben több helyről nézegették külföldről is. Azt mondjuk sejtem, ki nézhette Ausztráliából... , de hogy Celebesről ki tévedt oda? Hol van egyáltalán Celebes?

Mindenestre szuperjól esett, hogy e korábbi írásom az ázsiai utazók (vagy gondolatban utazók) ilyen nagy számát érdekli még mindig.

Tovább dagadt mellkasom, mikor este, mikor egy jóbarátommal vacsoráztam a Vapianoban, s ott összefutottam egy volt munkatársammal, akit, amióta kilépett a cégtől, már messze sodort az élet. Neki az volt az első szava 5 év után, hogy : Zsombi olvastuk az ázsiai blogodat, szuperjó, neked írnod kell! Kiderült, hogy egy közös ismerősünktől hallott a blogról, és feleségével végigböngészték a számtalan bejegyzést...

Egyszóval pozitív visszajelzést kapni jó. Jó dolgokat indít el az emberben, új energiákat szabadít fel.

Múlt vasárnap viszont két másik jó barátommal érdekes játékot játszottunk. Vicces módon tudtam, hogy bár ők egymásnak sok-sok éve nagyon jó barátai, -s én csak néhány éve ismerem őket-, vannak olyan dolgok, amit nem mondanak el egymásnak. Ezt onnan tudom, hogy ilyenkor gyakran engem találtak meg mondanivalójukkal, pl: Nem igaz, hogy milyen figyelmetlen az X! vagy Y ennyi év után már igazán tudhatná, hogy...

Valamiért azonban -nyilván, mert tartottak tőle, hogy esetleges negatív visszajelzésük egymás felé megronthatja barátságukat- ezeket a dolgokat megtartották maguknak. Így hirtelen ötletől vezérelve azt kértem tőlük, hogy a következő 10 percben adjanak nekem visszajelzés 3 negatív tulajdonságomról. Ígértem, hogy ezért nem haragszom meg rájuk, de nagyon-nagyon szeretnék változtatni az idén néhány dolgomon, s ebben nagyon sokat segítene az ő visszajelzésük. Nem tartott sokáig, míg összeszedtek 3 dolgot, és az elején nehezebben, de a végén már egész jól ki merték mondani, amiben szerintük nekem változnom kellene. S elérkezett amire vártam: az egyikük azt mondta, "lehet, hogy te Zsombi ilyen vagy, de az az igazság, hogy te X néha sokkal ilyenebb..." és elindult közöttük is a beszélgetés. Szuperizgalmas percek voltak, de a végén persze az egész nagyon pozitívan zárult, és utólag egyikük meg is köszönte nekem, hogy ezzel a játékkal végre elmondhatta a másiknak, ami a szívét nyomja.

Negatív visszajelzést nagyon nehéz adni. Főleg mert nagyon sokan nem tudják befogadni sem, és aki adja attól tart, személyes sértésnek veszik szavait. Ugyanakkor ilyen visszajelzések nélkül nem vagyunk képesek fejlődni! Tehát aki jó szándékkal negatív visszajelzés ad nekünk, a lehető legjobbat cselekszi velünk, és biztos, hogy valóban fontosak vagyunk számára...

A fentiek miatt találtam ki a "Visszajelzés napját". Ezen a napon az a feladatunk, hogy egy szerettünknek adjunk egy visszajelzést egy olyan tulajdonságáról, amit nehezen viselünk, vagy amin szerintünk változtatnia kellene. Figyelem, számunkra közömbös kollégáknak nem ér! Kizárólag szerelmünk, jó barátaink, testvéreink, szüleink vagy gyermekeink közül választhatunk egy (vagy több) olyan személyt, akinek ezen a napon segítünk hogy jövő ilyenkorra jobb ember legyen. A visszajelzés legyen nagyon világos, lényegre törő, nem személyeskedő, nem kioktató jellegű. Az első alkalom néhányaknak biztos nem megy majd egyszerűen, akár a visszajelzést adó, akár a befogadó részen ülnek. De őszintén hiszem, hogy a világ másnap egy jobb hely lesz, mint előtte.

Mivel mindig rossz voltam töriből, s különösen az évszámok és dátumok megjegyzése okozott gondot, a visszajelés napját November 11.-ére, azaz 11.11.-ére tűzöm ki... ezt azért még én is meg tudom jegyezni (csakúgy, mint annak idején az Aranybullát: 1222 :)

Szóval hajrá, mindenki készüljön, és értesítsétek barátaitokat is, akár szóban, akár ezt a linket továbbküldve, akár a saját blogjaitokban említve a kezdeményezést.

Adjatok visszajelzést, hogy mások jobbá válhassanak, hisz gyermekeinkre csak így hagyhatunk egy valóban őszintébb, jobb világot.

Visszaszámlálás indul!

ja: és persze én is várom a visszajelzéseket az ötletről, meg hogy hogyan sikerült a tett...